...szóval én is emlékszem arra a bizonyos első napra. Asszem mindenki izgatott volt, meg féltünk meg örültünk meg sötöbö... Az évnyitó meglepően rövid volt, bár én inkább az új osztálytársakat méregettem, és nem a beszédekre figyeltem. Utána egyszerre indult meg a tömeg az osztályfőnökök segítségével a termek felé, és páran sikeresen lemaradtunk, így mikor beléptünk a megfelelő terembe (azóta áldom a kis ablakokat az ajtón), már ott ült harmincvalahány ember. Ofő üdvözölt minket, aztán egy „Ismerkedjetek, fél óra múlva jövök!” felkiáltással elhagyta a B1.15-öt. Ezután következett ama bizonyos csoportos bemutatkozás, amiről jól tudjuk, hogy nem ért semmit. (Én legalábbis egy hét után is úgy éreztem, hogy sose fogom megtanulni a neveket, megjegyezni, hogy ki kicsoda.)-> de aztán sikerült!:) ( ) Azt hiszem, következő fontos pont az elsősavató volt, bár már az eseményt megelőző hetek is eseménydúsak voltak. Talán mindenki emlékszik rá, hogy egy kisfilmet kellett készítenünk magunkról, ami ugyan elkészült, de közülünk senki se látta. (Kíváncsi vagyok, megvan-e még a videokazi, aminek elején egy kisbaba totyog…) Emellett pedig egy jelenet is össze kellett dobnunk. Ha jól emlékszem, valamiféle tévéműsort adtunk elő híradóval és reklámmal…Maga az elsősavató nem volt feszültségmentes, mégis megúsztuk a takarítás. Ja, és el ne felejtsem, erre az alkalomra tanultuk meg a Valami Amerikát! ( ) Elsőben megismerkedtünk a tágos ünnepségek hangulatával, az emlékfutásokkal, a testvérosztálybulikkal, a követelményekkel, a tanárokkal és nem utolsó sorban egymással. Egyébként elsőben sokkal többet néztük a tévét szünetekben… Félévkor megváltunk Klaudiától, de mint derült égből villámcsapás, kaptunk egy Krisztiánt:) Természetesen az új osztálytárs érkezéséről csak akkor értesültünk, amikor megjött. (mármint Hege…) És igen, volt egy egynapos kirándulásunk Lillafüreden. Buszozás, kisvonatozás, múzeum- és őskohólátogatás, evés-ivás, kártyázás, és megint csak buszozás. ( ) És eltelt egy év, az első. Aztán újra ránk köszöntött a szeptember elseje… ( ) Mostmár csupa ismerős arc, bár „a nyár folyamán egyesek kiszőkültek, mások bebarnultak” (ezt asszem Flo mondta így). Az idei szalagavatón voltak, akik zászlót cipeltek, de akadtak olyanok is, akik maguk is beálltak táncolni (ugye jó volt az a charleston?:)). Az elsősavatón már nem nekünk kellett elvégezni a feladatokat, és eljött az a testvérosztálybuli is, amelyen mi voltunk a „nagyok”. Ebben az évben a fiúk és a lányok is 2. helyezettek lettek az októberi emlékfutáson. ( ) Ősszel egyébként már tudtuk és félve vártuk: mi csináljuk a mostani karácsonyi ünnepséget. Valahogy nehezen jöttek az ötletek, az ügy érdekében rajzfilmet néztünk, már úgy tűnt, egy darabot fogunk előadni. A karácsonyi ének szövegkönyve kész volt, a szerepek ki voltak osztva. Mégsem valósult meg kis színdarabunk, helyette egy éneklős-versmondós előadásunk lett, ami méltán aratott nagy sikert (köszönet a műsor összeállítóinak). A videófelvételt már nevetve néztük meg a teremben, aztán síri csöndben hallgattuk azt a bizonyos Zorán-dalt Baló Péter tanár úr előadásában. A próbaidőszakot és a műsort szerintem a legtöbben nehezen fogjuk elfelejteni (áj viss áj vör ön éééééndzsöööl). ( ) A félévi hajtás után nem sokkal jött a TÁG Bál, amin mostmár az osztálynak nagyobb része képviseltette magát, mint tavaly. Akik ott voltak, elmondhatják, hogy igazán jó hangulatban telt az este, a legtöbbeknek még napokkal később is fájt a lábuk a tánctól:) Ezután részt vettünk egy újabb jól sikerült testvérosztálybulin. Az utolsón? ( ) A ballagás után az utolsó hónapban új osztálytársat kapunk Seri személyében. A karácsonyi zongorajátéka után már nem kellett őt bemutatni senkinek. Tényleg sok újat megtudtuk Japánról általa, ő is hamar beilleszkedett és sokakhoz közel került. Még a fantasztikus, frenetikus, hiperszuper sebesvízi osztálykirándulásunkra is magunkkal vittük. Sok sikert neki a továbbiak! És persze Esztinek a Belgiumban töltendő egy évéhez! ( ) És tényleg lezártuk ezt a két évet. De még jön kettő, új osztálytársakkal, tanárokkal, felejthetetlen pillanatokkal! ( ) Jah, és ne felejtsük el, szeptember másodikán a Vekerire rándulunk ki! Tessék készülni!